2014-ben 3,2 millió személy ajánlotta fel az adójának 1+1%-át egyházi és civil szervezetek javára, amely meglepő módon az előző évhez képest kevesebb. A felajánlások összege is, ennek függvényében, kevesebb volt.
 
Nézzük a száraz tényeket: az idei évben 12 milliárd forint összeg folyt be a személyektől, míg 2013-ban ez 13,2 milliárd forint volt. Ez nem kevesebb, mint 10%-os csökkenést jelent az elmúlt évhez képest.
 
A számok változtak 2013-as adatok óta, de az egyházak sorrendje nem. A tíz legnépszerűbb és legtöbb adományt kapó egyház ugyanaz. A Magyar katolikus Egyházat követi a Református, majd az Evangélikus. Úgy tűnik az adományozók eloszlása sem változott nagyobb mértékben.
 
Minden évben az egyházi egy százalék felajánlásáért (közismertebb nevén +1 százalék) 31 elismert egyház és 1 kiemelt költségvetési előirányzat indulhat, amelyeket az Országgyűlés határoz meg. 2014-ben is a Nemzeti Tehetség Program feladatait választották meg a kiemelt költségvetési irányzatnak. A lenti táblázatban megtekinthetik, hogy mely egyházak részére folyt be a legtöbb összeg a +1 százalék felajánlásokból, összehasonlítva a 2013-as adatokkal.
 
Felajálott összeg
Egyház neve 2014 2014 / 2013
Magyar Katolikus Egyház 2 185 793 123 -328 742 060 Ft
Nemzeti Tehetség Program feladatai 1 217 721 031 -180 372 166
Magyarországi Református Egyház 801 656 723 -108 654 675 Ft
Magyarországi Evangélikus Egyház 233 011 247 -34 693 436 Ft
Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége 110 712 909 -421 514 Ft
Magyarországi Baptista Egyház 103 289 072 -4 161 783 Ft
Hit Gyülekezete 70 172 576 -6 655 605 Ft
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége 42 262 366 -1 879 319 Ft
Tan Kapuja Buddhista Egyház 41 129 004 -892 637 Ft
Gyémánt Út Buddhista Közösség 30 982 822 -1 863 713 Ft
 
30 606
 
Felajánlók száma
Egyház neve 2014 2014 / 2013
Magyar Katolikus Egyház 586 874
 
-73 893
 
Nemzeti Tehetség Program feladatai 320 609
 
-32 744
 
Magyarországi Református Egyház 210 937
 
-23 328
 
Magyarországi Evangélikus Egyház 56 836
 
-5 214
 
Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége 24 355
 
1 098
 
Magyarországi Baptista Egyház 25 731
 
188
 
Hit Gyülekezete 30 606
 
2 136
 
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége 7 082
 
194
 
Tan Kapuja Buddhista Egyház 8 417
 
248
 
Gyémánt Út Buddhista Közösség 6 370
 
-56