A nonprofit társaságoknak előre meg kell felelniük bizonyos kritériumoknak, hogy az adó 1%-ának fogadására képesek legyenek. A május 20-ai határidőt követően az előzetes feltételeknek megfelelő nonprofit szervezetek megkapják a felajánlott adó 1%-át, majd ennek felhasználásáról vagy tartalékolásáról rendelkeznek, illetve elkészítik az erről szóló beszámolókat.
 

A 2016-os kizárt kedvezményezettek listáját itt találja.

 
 
Nyilvánvalóan egy utólagos lekövetés történik az adóhivatal részéről, így előre nem lehet tudni, hogy ki lesz kizárva a kedvezményezettek köréből, így senki ne csodálkozzon, hogy ha megjelöl egy szervezetet kedvezményezettként a bevallásában és később kap egy visszajelzést az adóhivatal részéről, hogy nem sikerült fogadnia a megjelölt szervezetnek a felajánlott adó 1%-át, akkor nem feltétlenül a döntése volt helytelen – kivéve, ha korábbi években is kizárásra került a szervezet és ezt nem ellenőrizte előre – hanem időközben is kiderülhetnek olyan tények, körülmények, melyek a szervezeteket utólag zárják ki a kedvezményezettek köréből.
 
Ilyen bizonytalan körülmények, melyek törléshez vezetnek például:
  • Amennyiben a regisztrációt követően bekövetkezett változás miatt a szervezet már nem felel meg a feltételeknek, azt a változás bekövetkeztétől számított 15 napon belül köteles bejelenteni az adóhatóságnak. Az adóhatóság a bejelentést követően törli a szervezetet a kedvezményezettek hatósági nyilvántartásából. Az adóhatóság a szervezetet akkor is törli a nyilvántartásból, ha tudomást szerez a kedvezményezett törléséről vagy közhasznú tevékenységet nem folytató szervezetté történő átalakulásáról, továbbá arról, hogy nem felel meg a törvény szerinti feltételeknek.
  • Köztartozás fennállása esetén az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény rendelkezései alapján intézkedik a kedvezményezett javára felajánlott adóösszegnek az általa nyilvántartott köztartozásra történő átvezetéséről. A kedvezményezett részére a köztartozások kiegyenlítését követően fennmaradó összeg utalható.
 
Amire érdemes még az utolsó napokban is figyelni: az adóhatóság minden év január 1-jén a honlapján teszi közzé az adott rendelkező évben felajánlásra jogosult kedvezményezettek adószámát, nevét, székhelyét. A közzétett listát az adóhatóság a bejelentések alapján folyamatosan frissíti. Az adóhatóság biztosítja a közzétett listát tartalmazó adatbázis elérhetőségét a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszter részére a Civil Információs Portálon történő közzététel, adatfeldolgozás és rendszerezés céljából.
 
Azaz a nézzük meg a frissített adatokat mindenképpen, mielőtt rendelkezünk!
 
Az Adó1százalék.com szakértője:
Kneitner Lea
Igazságügyi és okleveles adószakértő