2013 után 2014-ben is a beteg gyermekeket segítő alapítványok kapták a legtöbb felajánlást a személyi jövedelemadó 1 százalékából. Az előző évhez képest az állatvédő szervezetek háttérbe szorultak, de még mindig a második helyen szerepelnek.
 
A vezető civil szervezetek közül 10-ből 9 budapesti székhelyű és mindössze egy, az Együtt a Daganatos Gyermekek Alapítvány, amely Kiskőrösön található. Érdekes, hogy mennyire a fővárosban koncentráltan helyezkednek el az alapítványok. Ez valószínű annak tudható be, hogy a Budapesten több embert meg lehet szólítani és a népesség sűrűség is magasabb.
 
A top 10-es listában a daganatos és beteg gyermekekért alapítványok valamint az állatvédő szervezetek vannak. Általában ugyanazon nevekre bukkanhatunk minden évben, de vannak akiknél megfigyelhető, hogy évről évre népszerűbbek. Például a közismert Bátor Tábor Alapítvány, akik 2011-ben a tizedik helyen szerepeltek 2014 pedig már a harmadik legtöbb támogatást kapta az adófizetők felajánlásából. A top 10-ből egyre inkább kiszorulóban vannak a természetvédő szervezetek.
  
Az idei évi top 10 civil szervezetet és adataikat a lenti táblázatban láthatják.
 
Egyház neve Felajánlott összeg (Ft) Felajánlók száma (fő)
HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZ FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY 154 254 165 Ft
 
38 595
 
ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY 92 990 017 Ft
 
25 395
 
BÁTOR TÁBOR ALAPÍTVÁNY 82 918 285 Ft
 
18 272
SZENT MÁRTON GYERMEKMENTŐSZOLGÁLAT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 82 501 230 Ft
 
24 128
 
EGYÜTT A LEUKÉMIÁS GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY 75 288 429 Ft
 
22 533
 
GYERMEKRÁK ALAPÍTVÁNY 70 340 768 Ft
 
21 147
 
RÁKOSMENTI NOÉ BÁRKÁJA ÁLLATOTTHON ALAPÍTVÁNY 68 326 960 Ft
 
17 372
 
EGYÜTT A DAGANATOS GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY 67 778 438 Ft
 
21 451
 
REX KUTYAOTTHON ALAPÍTVÁNY 61 847 748 Ft
 
15 882
 
DÉVAI SZENT FERENC ALAPÍTVÁNY 53 793 235 Ft
 
10 441